Mi van már?

Kedves (még meglévő) Olvasóim!

Nektek írtam ezt a bejegyzést, hogy elmondjam, a blog jövőjével kapcsolatban halvány elképzelésem sincs, hogyan lesz ezután. Már az elmúlt hónapok sem bővelkedtek a bejegyzésekben: a nyáron a fotótanfolyam vitte el az időmet, ősszel új állásom lett, mindenközben a magam csöndességében készültem valami újra, és mindezt a blogom szenvedte el. Most pedig az történik, hogy külföldre költözöm egy évre. Ez a hetem a teljes káosz jegyében telik a pakolás és az ügyintézés miatt, a hét vége fele pedig elhagyom az országot. Hogy ezután hogy lesz kint, azt még én sem tudom. És azt sem, hogy mennyi szabad időm jut majd, és azt a blogolásra fogom-e fordítani.
Reményeim szerint nem utoljára írtam bejegyzést. Ötleteim vannak, hogy mikről írnék odakintről, bár lehet, hogy közben a szemléletem is gyökeresen megváltozik. Ami a lényeg, hogy most egy szünet következik, ami bizonytalan ideig tart. Meglehet, hogy már 2-3 héten belül jelentkezem valami írással, de az is lehet, hogy hónapokig csend lesz itt. Időnként nézzetek vissza, vagy legyetek/maradjatok a blog Facebook oldalának rajongói, így majd értesülhettek a „visszatérésemről” és arról, hogy mi a helyzet a divattal odakint.

Addig is minden szépet, jót és szerencsét, na meg jó adag kreatív ötletet kívánok mindenkinek!

Üdv,
Kredigra

 

Leave a Comment

Tags:
Leave a Reply


+ 2 = 6